A tömegek jóindulatát és a személyes sikert keresőkkel I. János Pál alázatos szolgálatát állította szembe Ferenc pápa, aki az 1978-ban az egyházat 33 napig vezető pápát a Szent Péter téren avatta boldoggá vasárnap.

Ferenc pápa kijelentette, hogy a mosolygós pápaként ismert I. János Pál a „szép, nyugodt arcú, örömteli” egyházat képviselte, mely soha nem zárja be kapuit és nem teszi rideggé a szíveket. Olyan egyházat, mely nem panaszkodásból él, nem táplál sértődöttséget és haragot, nem türelmetlen, nem mutat barátságtalan arcot, nem szenved a múlt iránti sóvárgásban, nem esik a hátrafelé haladás tévedésébe – sorolta Ferenc pápa. Elődjét alázatos pásztornak nevezte, aki nem kötött kompromisszumot.

Ferenc pápa alig egy héttel a Vatikánban tartott bíborosi tanácskozás után az egyház aktuális szerepéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy amint I. János Pál idején történt, ma is előfordul, hogy személyes és társadalmi válsághelyzetben, amikor jobban hajlunk a haragra, vagy félünk a jövőnk fenyegetettségétől, sebezhetőbbeké válunk, és érzelmeink hullámzásának hatására arra bízzuk magunkat, aki merész ravaszsággal meg tudja lovagolni a helyzetet, kihasználva a társadalom félelmeit.

„Megváltóként tűnik fel, miközben csak saját támogatottságára és hatalma növelésére törekszik, saját személye erősítésére, hogy képes legyen markában tartani az eseményeket” – jelentette ki Ferenc pápa. Úgy vélte, előfordul, hogy az egyház tökéletesnek tűnő arca mögött is az egyéni érdek, a személyes hírnév keresése húzódhat, az a vágy, hogy ellenőrzés alatt tartsuk a dolgokat, teret, kiváltságokat és elismerést szerezzünk. Ez történik ma a keresztények között, de ez nem Jézus stílusa, és nem lehet tanítványai és az egyháza stílusa. Ha valaki személyes érdekből követi Jézust, utat tévesztett – jelentette ki a pápa.

Megjegyezte: az Úr követése nem valamilyen fejedelmi udvarba való belépést, dicsmenetben való részvételt, életbiztosítást jelent, hanem a kereszt vállra vételét, embertársaink terheinek hordását és a másik iránti szeretetet.

A Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárnál bemutatott boldoggá avatás esős időben kezdődött, de a Vatikán által közölt adatok szerint így is huszonötezren voltak jelen. Több zarándokcsoport érkezett Latin-Amerikából, ahol az egykori pápát kiemelt tisztelet övezi. A boldoggá avatáshoz elengedhetetlen csodatétel is Argentínában történt: Buenos Airesben 2011-ben egy I. János Pálhoz intézett ima segített gyógyuláshoz egy halálosan beteg kislányt. A lány váratlan balesete miatt nem tudott részt venni a vatikáni szertartáson. A mise elején ismertették Albino Luciani életét és erényeit. Kiállították ereklyéjét, amely egy 1956-ban kézzel írt feljegyzés a teológiai erényekről. A szertartáson többek között részt vett Sergio Mattarella olasz államfő, valamint Luca Zaia, Veneto kormányzója. – MTI