
Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány augusztus végén távozik posztjáról, írja a parameter.sk. A hírt maga Lučanský jelentette be kedden délben a szlovák rendőrség hivatalos Facebook-oldalán. „Környezetem, a kollégáim, a családom, a barátaim támogatása ellenére nem akarok együttműködni a belügyminisztérim jelenlegi vezetésével. Nem bíznak bennem, és én sem bízom bennük. Az együttműködésnek a kölcsönös tiszteleten kéne alapulnia. Elismerem, hogy korrekt emberként tekintek Roman Mikulecre, de nem ismerem őt el mint belügyminisztert. Máshogy látjuk a rendőrség működését, és véleményünk több témában is eltér.” – indokolja távozását Milan Lučanský, aki szerint a belügy új vezetése átpolitizálja a rendőrség működését.
Az országos főkapitány szerint a rendőri testület jelenleg jól működik, de a változások rossz irányba viszik a hatóságot. Lučanský nem akarta megvárni, míg leváltják, inkább maga kérvényezte augusztus 31-ével a nyugdíjazását. A szlovák rendőrség történetében rendkívül ismert arcnak számít, a ’90-es évek végén az ő csapata vizsgálta a szlovák alvilág akkori vezéralakját, Mikuláš Černákot, akit később sikerült életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélni. – index.hu
Vélemény, hozzászólás?