A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön szombaton felavatták az – emlékezetbe fekete márciusként beivódott – 1990-es véres román-magyar összecsapás áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak az emlékművét. A helyi római katolikus és református temető határán felállított emlékmű magyar, roma és egyetemes jelképekkel idézi fel, hogy 31 évvel ezelőtt a marosszentgyörgyi magyar ajkú romák a megtámadott marosvásárhelyi magyar közösség védelmére keltek. Annak is emléket állít, hogy Marosszentgyörgy lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból hozott felhergelt román parasztokat szállító autóbuszok és teherautók Marosvásárhelyre jussanak. Az összetűzéseknek 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sebesültje volt. Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, csak magyarok és romák ellen emelt vádat. A bíróság közülük két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélte. A véres etnikumközi összecsapás és a részrehajló felelősségre vonás erős kivándorlási hullámot indított el a magyarok körében, amelynek következtében kisebbségbe került a marosvásárhelyi magyarság. – MTI