
Noha az elmúlt két versenyhétvégén Lewis Hamilton aratott győzelmet, s csökkentette nyolc pontra a hátrányát Max Verstappen mögött, a holland akár már a soron következő Szaúd-arábiai Nagydíjon bebiztosíthatja az első világbajnoki címét.
Ehhez az kell, hogy legalább 18 ponttal többet szerezzen a britnél Dzsiddában, vagyis összességében 26 pontra növelje az előnyét, hiszen ebben az esetben hiába nullázna az idényzárón, miközben Hamilton megszerezné a maximális 26 pontot, pontazonosságnál a több győzelmének köszönhetően az ő fejére kerülne a bajnoki korona.
Érdekesség, hogy a mostani idényben eddig mindössze kétszer fordult elő, hogy a két vb-aspiráns közül az egyik 18 ponttal többet gyűjtsön egy adott hétvégén: Monacóban Verstappen nyert, miközben Hamilton hetedik lett, míg Silverstone-ban a mercedeses aratott győzelmet, miután ütközött a Red Bull-ossal.
A brit és a holland emellett akár pontazonossággal is érkezhet az idényzáróra, ehhez Hamiltonnak 8 ponttal kell többet bezsebelnie Verstappennél Dzsiddában. – nso.hu
Vélemény, hozzászólás?