Hétfőn kora délután a Formula–1-es világbajnokság hivatalos honlapja bejelentette, hogy a Mercedestől érkező Valtteri Bottas lesz a következő idénytől az Alfa Romeo istálló egyik versenyzője.

Bottas 2017-től volt a Mercedes istállónál Lewis Hamilton csapattársa, s míg csapattársa négy világbajnoki címe mellett 46 futamot nyert meg, addig a 32 éves finn 9 futamgyőzelme mellett 54 alkalommal állhatott dobogóra.

Jövője a Mercedesnél már hosszú ideje bizonytalan volt, helyét a világbajnoki címvédő istállónál minden bizonnyal a Bottashoz hasonlóan a Williamstől érkező George Russell veszi majd át.

Az Alfa Romeónál nagy erősítésként tekintenek Bottasra, hiszen 169 futamon indult eddig, amivel a jövő évi mezőny egyik legnagyobb tapasztalatú versenyzőjének számít majd. – nso.hu