A Mercedes a hivatalos oldalán ismertette, hogy egyezségre jutott a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal, aki meghosszabbította a szerződését. Az „ezüstnyilak” így sorozatban az ötödik F1-es idényüknek vágnak neki a Hamilton, Valtteri Bottas párossal. Először a koronavírus-járvány miatt elcsúsztatott idényrajt, aztán a bajnoki küzdelem és a címek bebiztosítása, majd Lewis Hamilton pozitív koronavírustesztje tolta el a tárgyalásokat. Bár az idén a hetedik vb-címét megnyerő brit elhintette a visszavonulás lehetőségét is a november eleji Emilia Romagna-i Nagydíjat követő sajtótájékoztatón, ezután leginkább az jelentette a fő kérdést, mikor jelenthetik be a felek a hosszabbítást. Ugyanis a csapatfőnök, Toto Wolff és Hamilton is többször elmondta, egyelőre a Mercedesszel képzelik el a jövőt, s utóbbi az idényzáró Abu-dzabi GP után meg is erősítette, hogy tervei szerint 2021-ben is folytatja, hiszen úgy érzi, van még mit elérnie a gárdával a pályán és azon kívül is. A közlemény szerint Hamilton a 2021-es idényre hosszabbította meg a szerződését a Mercedesszel. – nso