Hatalmas tehetségnek és nehezen verhető csapattársnak tartja Ralf Schumacher Max Verstappent. A hatszoros futamgyőztes exversenyző Sergio Pérez esélyeiről, illetve a Mercedes pilótapárosáról is beszélt. A 2021-es idény egyik nagy kérdése az, hogyan boldogul majd Sergio Pérez Max Verstapen ellen a Red Bullnál. A holland versenyzőt az utóbbi években Pierre Gasly és Alexander Albon sem tudta legyőzni, ám Pérez személyében egy nála jóval tapasztaltabb csapattársat kapott most. Ralf Schumacher úgy véli, a mexikóinak azért sem lesz könnyű dolga Verstappen ellen, mert a Red Bullnál az utóbbi években egyértelműen utóbbira építettek, ám Pérez így is nagyobb esélyekkel indul ellene, mint mondjuk a holland előző csapattársa. Schumacher a Mercedes pilótapárosáról, illetve arról is beszélt, hogy Valtteri Bottasnak – aki eddig az összes szezonban kikapott Lewis Hamiltontól – mekkora esélye lehet legyőzni immár hétszeres világbajnok csapattársát. „Vannak futamok, ahol Valtteri fel tudja venni ellene a versenyt. Viszont egy teljes szezont nézve nincs sok esélye ellene, mert nem elég stabil – vélekedik a hatszoros futamgyőztes. –ahogyan az idény halad előre, egyre több hibát követ el. Ez történt tavaly is, amikor az évad végén több rajtot is elrontott. Nico Rosberg 2016-ban bebizonyította, hogy le lehet győzni Lewist a vébé-trófeáért folytatott csatában. Viszont Lewis tanult ebből, és emiatt nem igazán történhet meg újra, hogy a gyengébbnek tartott versenyző nyerjen.” – nso.hu