A Bihar megyei tűzoltók számára szeptember 1. nagy jelentőséggel bír, mivel 85 évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a nagyváradi tűzoltóság, mely ma az egyes osztagú tűzoltóságként működik, fejtette ki beszédében Caba Sorin Mihai főfelügyelő. Az évforduló alkalmából egy kiállítást is megnyitottak és gyakorlati bemutatót is tartottak. A nagyváradi várban tartott ünnepségen Caba Sorin Mihai a beszédében kiemelte, hogy az első tűzoltóállomás 85 évvel ezelőtt, Nagyváradon jött létre, 1936. szeptember 1-jén, dr. Vasile Blendea, a tanács ideiglenes elnökének engedélyezésével.

Ekkor a tűzoltósághoz egy főparancsnok, két altiszt és húsz tűzoltó tartozott, ma már ez a tűzoltóállomás a nagyváradi egyes osztagú tűzoltóságként működik, ahol több mint 150-en dolgoznak. Hozzátette, hogy a statisztikai adatok szerint ez az osztag vesz részt a legtöbb tűzoltásban. A szerdai ünnepségen részt vettek azok a tűzoltók akik, akik a görögországi bevetésen voltak kiküldetésen. A sajtó kérdéseire Csilik Alexandru ezredes, a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség vezetőhelyettese, a delegáltak parancsnoka válaszolt, akit egyébként hétfőn becsületéremmel tüntettek ki a Ciolpani-ban szervezett ceremónián.

Az évforduló alkalmából a Körösvidéki Múzeum nagyváradi várban lévő A épületének második emeletén egy kiállítást is megnyitottak, melynek címe A tűz-, baleset- és munkahelyi problémák megelőzésének krónikája. A kiállításon plakátokat, bélyegeket, grafikákat, katonai bélyegzőket és fotókat lehet megtekinteni. A gyűjtemény egy része a Körösvidéki Katasztrófavédelmi Felügyelőség archívumából került elő, emellett azonban a vasúttársaságtól, a hőszolgáltatótól és különféle vállalatoktól is kaptak plakátokat. A kiállításon Tóth Sándor altiszt saját gyűjteménye is megtekinthető, mely bélyegzőkből áll, és szatirikus grafikák Paina Alexandra tűzoltónak köszönhetően, aki régi, 1953–1966 közötti kiadványokból válogatta ki azokat és javította fel a minőségüket. Az említett időszakban a belügyminisztérium kiadta a Paza Contra Incendiilor kiadványt, melynek fő üzenete a tűzmegelőzés volt. – erdon.ro