A biharszentjánosi korszerű tűzoltókiképző-központ megtekintésével zárult az a határon átnyúló európai uniós katasztrófavédelmi zászlósprojekt, melyet Románia más régióiban is meg akarnak valósítani. Az ünnepségen részt vett Lucian Bode belügyminiszter, dr. Raed Arafat államtitkár, dr. Hadrian Borcea mentőfőorvos, Dumitru Țiplea prefektus és Ilie Bolojan megyei tanácselnök. A konferenciával, a központ bejárásával és gyakorlati bemutatóval zárult CROSSRISKS elnevezésű projekt fő célja a kockázatmegelőzés és csökkentés, illetve a vészhelyzetekre való felkészülés volt, határon átnyúló integrált megközelítéssel, és román–magyar együttműködéssel.

Az Interreg V-A Románia–Magyarország Program 2014–2020 keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint az érintett két állam társfinanszírozásával megvalósult projekt vezető partnere a SARTISS (Különleges Helyzetek Segélyszolgálata) Egyesület volt, és közreműködött még a Körösök Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU), valamint a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A teljes költségvetés 1,2 millió eurót tett ki, melynek 85 százaléka uniós vissza nem térítendő támogatást jelentett, 13,91 százaléka állami finanszírozást, 1,09 százaléka pedig önrészt.

Olyan konkrét eredmények születtek, mint például egy kockázatmegelőzési és katasztrófakezelési stratégia kibocsátása a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió szintjén; magyar és angol nyelvű, illetve román és angol nyelvű tanfolyamok szervezése 80 szakember számára, akik a katasztrófavédelem területén dolgoznak Bihar és Hajdú-Bihar megyékben; a közös vészhelyzeti beavatkozási protokoll aktualizálása a román–magyar határövezetben; közös kiképzőprogram a katonai tűzoltók számára. A projektben részt vevő megyék képviselői lajstromba vették a mindkét felet érintő kockázati tényezőket, és közös cselekvési terveket dolgoztak ki. A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a hajdúszoboszlói bázisán egy oktató- és kiképző épületet épített fel, ahol a két határ menti megye hivatásos és önkéntes tűzoltói, valamint a katasztrófák elleni védekezésben érintett szervezetek gyakorolhatnak a különböző katasztrófahelyzetek szakszerű felszámolására. – erdon.ro