„Az észak-koreai vezetés fokozza a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseit, és szigorítja a határ ellenőrzését is, hogy távol tartsa az új koronavírust az országtól” – írja az MTI a hivatalos phenjani forrásokra hivatkozva. Phenjanban a múlt héten fejezte be munkáját a Koreai Munkapárt nyolc napon át tartó kongresszusa, amelyen küldöttek ezreit lehetett szájmaszk nélkül látni, köztük Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt.

A párt döntéseit gépiesen jóváhagyó törvényhozás, a Legfelsőbb Népi Gyűlés vasárnapi ülésén a résztvevők a televíziós tudósítások képei szerint szintén maszk nélkül ültek, szorosan egymás mellett. Észak-Korea népe „fenntartja a rendet” a határ menti és parti térségekben, s értesíti az illetékes hatóságokat minden, a szél vagy a hullámok által partra sodort objektumról – hangoztatta az állami média híradása. A tömegközlekedési eszközök és megállók fertőtlenítésére vonatkozó szigorú intézkedések megvalósítása szintén folyamatban van, az egészségügyi intézmények pedig emlékeztetik a pácienseiket a vírusellenes szabályok betartására.

Észak-Korea korábban koronavírustól mentesnek nyilvánította magát, ugyanakkor az egész országra kiterjedő erőfeszítéseket tett a járvány kirobbanásának megakadályozására, köztük tavaly január óta zárva tartja a határait. December elején az állami média arról számolt be, hogy Phenjanban a legmagasabb szintű járványkészültséget rendelték el, felfüggesztve az olyan közszolgáltatások működését, mint az éttermek és közfürdők, és korlátozták a fővárosban élők mozgását. – MTI