A Bihar Megyei Vészhelyzeti Bizottság döntése értelmében január 28-tól 23 óráig tarthatnak nyitva a megyében a bárok és az éttermek, azaz két órával meghosszabbította a nyitvatartási időt. Mindeddig Bihar megyében is úgy értelmezték a szükségállapotra vonatkozó kormányrendeletet, hogy a lokálokat este 21 órakor be kell zárni, mert az éttermeket és bárokat is a zárt, és nyílt téren kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet folytató gazdasági szereplők közé sorolták, amelyek naponta 5-21 órák között tarthatnak nyitva.

Csakhogy ugyanannak a kormányhatározatnak egy másik cikkelye azt mondja ki, hogy az épületek zárt tereiben működő étterem, kávézó típusú gazdasági szereplők 6-23 órák között tarthatnak nyitva. A Bihar megyei bizottság a fővárosi központi vészhelyzeti bizottsággal történt konzultáció után rendelte el azt, hogy az éttermek és a bárok este tizenegyig tarthassanak nyitva. A megyei vészhelyzeti bizottság döntése értelmében a bárok és éttermek úgy működhetnek, hogy az egyszerre vendégül látott személyek száma nem haladhatja meg a hely maximális befogadóképességének harminc százalékát. – erdon.ro