A Bihar megyei önkormányzat aláírta a Nagyváradi Speciális Oktatási Központ megvalósítási szerződését a korábban meghirdetett tenderen nyertes cégcsoporttal. A tervezésre szánt idő a szükséges építési engedélyek beszerzésével együtt 6 hónap, és további 36 hónap áll rendelkezésre magára az építkezésre. A telek, amelyen a leendő campus megépül Nagyváradon a Ceyrat utca 4. szám alatt található, a területe több mint 28 ezer négyzetméter. Az iskolaközpont megépítésével az a céljuk, hogy integrált struktúrát hozzanak létre a fogyatékossággal élő gyermekek számára, továbbá modern körülményeket teremtsenek a fejlesztésükre. A célok elérése érdekében a létesítmény egy nyolc épületből álló speciális oktatási központ lesz.

A tervek szerint létrehoznak egy háromszintes épületet (földszint+2 emelet) az elemi, egy négyszintest pedig a gimnáziumi oktatás részére, ebben könyvtár is helyet kap. Hatszintes (alagsor+földszint+négy emelet) bentlakást is építenek ezek mellé. Külön kétszintes épületekben kapnak helyet az orvosi rendelők, illetve az étkező, és építenek még egy-egy hidroterápiás medencét, gyakorló műhelyt és tornatermet. A beruházás magában foglalja egy játszótér és egy szabad téri sportpálya, a kerítések megépítését, valamint az utak, járdák, parkolók kialakítását is.

Forrás: https://www.biharmegye.ro/