Sokévnyi várakozás után, magyar–román együttműködésnek köszönhetően és európai uniós finanszírozásból valóban megújul a menedékház, és megépülhet a Mesterségek Háza Réven. Utóbbira kedden írták alá a szerződést a kivitelezővel. A Bihar Megyei Tanács a vezető partnere annak a 2,5 millió euró értékű uniós, határon átnyúló projektnek, melynek keretében teljesen újjáépítik a révi menedékházat, létrehozzák a Mesterségek Házát, rendezik az épület környezetét. Történt mindez még Pásztor Sándor megyei tanácselnök idejében, aki kiállt a közös pályázat mellett, amelynek eredményeként Réven és környékén három entitás is beruházást valósít meg.

A pályázat magyarországi partnere a Hajdú-Bihar megyei Körösszegapáti, ahol ugyanennek a projektnek köszönhetően a település határában található, Körmöspuszta nevű tanyavilág és a mellette található 160 hektáros tó körül építenek ki turistaútvonalat és egy kilátót. A projektindító konferenciát Réven tartották meg 2018. szeptember 13-án. A projektben a Bihar Megyei Tanács mellett Rév és Körösszegapáti önkormányzata, valamint a Védett Területek Fejlesztésének Bihar Megyei Központja működik együtt. A projektindítást követően a dolgok sajnos nehezen haladtak. Többször meghirdetett liciteket követően csak tavaly kezdődhettek el a menedékház felújítási munkálatai, a révi Mesterségek Házának pedig csak nemrég lett kivitelezője.

A ROHU 126-os pályázat összértéke 2.500.000 euró, amiből Rév község része 390 ezer euró. Az elmúlt hét folyamán dőlt el, hogy mely cég lesz a kivitelező, amely felépíti majd a Mesterségek Házát az egykori internátus udvarán. Kedden délben a révi önkormányzat tanácstermében Dorel Cosma révi polgármester és a kivitelező cég adminisztrátora írta alá a kivitelezési szerződést, melynek értéke megközelti a 980 ezer lejt. A projekt megvalósítási határideje 12 hónap. – erdon.ro