A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal jogerősen pert nyert a Precon Transilvania cég ellen az új járványkórház építésére kiírt közbeszerzési eljárás ügyében, ezzel az utolsó akadály is elhárult Románia legmodernebb ilyen jellegű egészségügyi intézményének az építése elől.

A polgármesteri hivatal azt írja közleményében, hogy a Vlădeasa utcán építendő létesítmény közbeszerzési eljárásának eredményét óvta meg idén januárban az Országos Panaszkezelési Tanácsnál (CNSC) az eljárás során a második helyen végzett Precon Transilvania cég. A vállalat kérte az odaítélési jelentés és az ehhez kapcsolódó összes dokumentum érvénytelenítését, melyek alapján a munkálatok elvégzését a Construcții Erbasu cég által vezetett konzorciumnak ítélték oda. 2024. február 23-án hozott döntésében a CNSC elutasította a kérést, aminek nyomán a váradi önkormányzat márciusban szerződést kötött a nyertes konzorciummal.

A Precon Transilvania nem nyugodott bele a döntésbe, és március 14-én a Nagyváradi Ítélőtáblán tett panaszt, kérve a CNSC döntésének a felülbírálását. Az Ítélőtábla április 11-én hozott döntést, megalapozatlannak minősítve a felperes beadványát. Ezzel az utolsó jogi akadály is elhárult a létesítmény megépítése elől. Közleményében a váradi polgármesteri hivatal üdvözli a bíróság döntését, arra hivatkozva, hogy minden egyes hét, ami a projekt megvalósítását késleltetné, annak veszélyét növeli, hogy elvész a 135 millió eurós vissza nem térítendő támogatás. – erdon.ro