Donald Trump amerikai elnök csütörtökön felvetette az alkotmány értelmében november elején esedékes elnökválasztás elhalasztását, azt hangoztatva, hogy a koronavírus-járvány miatt előtérbe került levélszavazás visszaélésekre adna lehetőséget. Az elnök a csütörtök Twitter-bejegyzései egyikében vetette fel ezt a lehetőséget. Mint írta: az általános, levélben történő szavazás „a legpontatlanabb és legcsalárdabb választás lesz a történelemben. Nagyon kínos lesz az Egyesült Államoknak”. Donald Trump három kérdőjellel írta le: „elhalasztandó-e a választás addig, amíg az emberek megfelelően, biztonságosan és nyugodtan voksolhatnak”? A Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) által idézett rövid, alig háromperces tévériportot is csatolt. Ez Philadelphiában készült, s a levélben történő szavazás modellezéséről szól. A riportban kísérletképpen a város különböző negyedeiben mintegy száz levelet adtak fel, benne a megjelölt szavazócédulával, mintha száz választó küldte volna el a voksát. Néhány nap elteltével újabb száz levelet adtak fel postán, a választási cédulák küldésére használt, ugyanolyan méretű borítékban, s egy hét elteltével azt mondták a postán, hogy a borítékok jó része nem érkezett meg. Egy hét után ismét reklamáltak a postai menedzsernél, aki azt válaszolta: „a leveleket megkapták, valahol vannak”. Végül kiderült: a száz levélszavazatból összesen háromnak teljesen nyoma veszett. „Egy szoros választási eredménynél három százalék kritikus, kivált, ha rekord számú szavazó voksol levélben” – hallható a képzelt riport kommentárjában. A The New York Times szerint „Trumpnak nincs felhatalmazása arra, hogy egyoldalúan megváltoztassa a választás időpontját, amelyet szövetségi törvény rögzít”. A lap hozzátette: hamis az elnöknek az az állítása, hogy a levélben történő szavazás pontatlan számoláshoz vagy csaláshoz vezet. – MTI