Az 1942-ben született Bukovszkij 1963 és 1976 között tizenkét évet töltött börtönökben, büntetőtáborokban és pszichiátriai klinikákon, egyebek mellett tiltott irodalom terjesztéséért, a szovjet írók érdekében szervezett tüntetésért, közreműködésért polgárjogi mozgalomban. 1976-ban a kiszabadítása érdekében indított nemzetközi kampánynak és egy fogolycsere-egyezménynek köszönhetően kicserélték Luis Corvalánra, a Chilei Kommunista Párt főtitkárára. Nagy-Britanniában telepedett le, ahol a Cambridge-i Egyetemen befejezte a Moszkvai Állami Egyetemen félbemaradt tanulmányait és neurofiziológus kutatóként, majd az egyetem oktatójaként dolgozott. 2011-ben Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki, 2013-ban pedig, a közép-európai népek szabadságáért kifejtett tevékenysége elismeréseként megkapta a Terror Háza Múzeum alapítványa és a Mol-csoport kitüntetését, a Petőfi-díjat, emlékeztet az MTI. A díj átvételekor kifejtette: úgy látja, „most az európai nemzetekből próbálnak meg egy új kolhozt létrehozni”.  Életének 77. évében elhunyt Vlagyimir Bukovszkij orosz neurofiziológus, emberi jogi aktivista, volt szovjet „másként gondolkodó” író halálának hírét honlapján tették közzé. MTI