A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségének hétfői döntése alapján a magyar női kézilabda-válogatottnál Elek Gábor szövetségi kapitányként, Dany Gábor pedig edzőként dolgozik tovább a márciusi olimpiai selejtezőig. A szervezet honlapjának tájékoztatása szerint a testület azok után hozta meg határozatát, hogy meghallgatta a decemberi női Európa-bajnokságról szóló szakmai beszámolót, melyet elfogadott. Ezt követően Kirsner Erika és Pálinger Katalin női szakágért felelős alelnökök Eb-értékelése és javaslata nyomán döntött arról, hogy a márciusi olimpiai selejtező végéig a szakmai stáb feladatmegosztása módosul.

A korábbi kapus hozzátette, a dániai Eb-n tizedikként zárt nemzeti csapat csak márciusban találkozhat legközelebb a sűrű versenynaptár miatt, de addig is folyamatos lesz a mentális és motivációs munka a kerettagokkal és a klubokkal. „Erőnléti szempontból is nagy kihívás lesz az olimpiai selejtező, ezért szorosan együtt kell működnünk az egyesületekkel a következő hetekben ebből a szempontból is. Nem sikerült jól az Európa-bajnokság, de a női válogatottnak még mindig megvan az esélye az olimpiára való kijutásra, és márciusban hazai pályán, Győrött ezt ki kell használni” – fogalmazott Pálinger. Kirsner Erika hozzátette, semmi más nem számít, csak az olimpiára való kijutás, és ennek érdekében kell segíteni az együttes versenyképességét szakmailag, erőnlétileg és mentálisan is. „Fontos, hogy a játékosok átérezzék, mit jelent olimpián szerepelni, a jelenlegi kerettagok közül alig akad, aki átélhette már ezt” – egészítette ki Kirsner. – MTI