Sajtóhírek szerint az elmúlt napokban Ilie Bolojan megyei tanácselnök találkozott a Mária királyné Színház és a Crişana néptáncegyüttes képviselőivel, a megbeszélésen pedig felvázolta elképzelését, hogy a művészekkel meghatározott időre kössön szerződést az intézményfenntartó Bihar Megyei Tanács, és nem meghatározatlan időre, ahogyan eddig történt.

A megye jelenlegi vezetése szerint ez a lépés arra ösztönözné a fellépőket, hogy hatékonyabban dolgozzanak és produktívabb munkát végezzenek, hiszen nem lenne meg az a biztonságérzetük, hogy ha nem teljesítenek a maximumon, akkor sem kell szembenézniük komolyabb következményekkel.

Az intézkedés a feltételezések szerint természetesen a Szigligeti Színházat és a Nagyváradi Állami Filharmóniát is érintené, akárcsak az a feltételezett terv, hogy költséghatékonyságra hivatkozva a megyei tanács egyesítené a Mária királyné Színházat a Szigligeti Színházzal. Mindenesetre a kulturális intézmények átszervezéséről szóló folyamat már elindult, kezdve azzal, hogy július 1-től egységes múzeumi hálózat jön létre Nagyváradon, a Körösvidéki Múzeum és a Városi Múzeum összeolvadásával. – erdon.ro