John Bream harmincnégy éves brit férfi ejtőernyő nélküli ugrott egy negyven méter magasan szálló helikopterből a tengerbe – írja a SkyNews. Az ugrást a Portsmouth közeli Hayling-szigetnél végezte, az ugrás közben sebessége elérte a 130 kilométer per órát. Miután becsapódott a tengerbe, rövid időre eszméletét vesztette, mert beütötte fejét a becsapódáskor. A vízben búvárok várták érkezését, nekik köszönhetően azonnal kórházba szállították a férfit. A mentősökre szerencsére csak elővigyázatosságból volt szükség, mivel a férfi a szállításkor már magánál volt, és állítólag jókedvűen tréfálkozott. John Beam korábban a brit hadseregnél szolgált ejtőernyősként. A Repülő halnak is becézett férfi akciójának két célja volt: bekerülni a Guinness-rekordok könyvébe, valamint adományt gyűjteni egy veteránok és jelenleg is szolgáló katonák mentális egészségéért létrehozott alapítványnak, az All Call Signsnak és egy katonai ejtőernyősökért alapított szervezetnek, a Support Our Parasnak. Egyelőre nem tudni, hogy elérte-e a világcsúcsot a szabadesés. – index.hu