Hétfőn 241 személyt kezeltek Nagyváradon az új koronavírus fertőzéssel, ez tizenhárommal több eset mint huszonnégy órával korábban. A Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) hétfői tájékoztatása szerint eddig 684 ember gyógyult ki Bihar megyében ebből a megbetegedésből, ez az összes eset 69,37 százaléka. A DSP jelentésében közli azt is, hogy augusztus 2-án és augusztus 3-án reggel nyolc órák között a rendőrökből és csendőrökből álló vegyes őrjáratok végeztek ellenőrzéseket abban a vonatkozásban, hogy a polgárok betartották-e a járványvédelmi előírásokat.

Az említett huszonnégy órás időintervallumban 8 szankciót róttak ki, a bírságok összértéke 2.500 lej volt. A csendőrök ismét elkezdték őrizni az újra megnyitott karantént. A felsorolt tevékenységekben 144 rendőr és 54 csendőr vett részt. A katasztrófavédelem tizenhat munkatársa szállította el a fertőzött vagy fertőzésgyanús embereket a váradi városi kórházba és tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi központot. – erdon.ro