Egyhangúlag elfogadta szerdai együttes ülésén a szenátus védelmi, közigazgatási, víz- és erdőügyi, környezetvédelmi, illetve mezőgazdasági bizottsága a településeken emberéletet veszélyeztető medvék eltávolítását szabályozó, 2021/81-es számú sürgősségi kormányrendeletet.

A jogszabály a szerint a medvék elleni fellépésnek, a veszélyességük függvényében, a következő fokozatai lehetnek: a nagyvad elkergetése, elkábítása és elköltöztetése, illetve eutanáziája vagy kilövése. Indoklása szerint a sürgősségi rendelet célja az emberek életének és testi épségének, a közegészségnek és a közbiztonságnak, illetve az állami és a magánjavaknak az oltalma a medveállomány megőrzésének veszélyeztetése nélkül.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter korábban emlékeztetett arra, hogy az elmúlt öt évben több mint négyezer alkalommal volt szükség a csendőrség beavatkozására a medvék lakott területen való jelenléte miatt, és tízszeresére nőtt a kritikus helyzetek száma. A sürgősségi rendelet a szenátus plénuma elé kerül, a jogszabály esetében a döntő kamara a képviselőház – közölte az Agerpres. – Krónika