Matteo Salvini olasz belügyminiszter engedélyezte, hogy partra szálljon vasárnap az a 63 iraki kurd migráns, akiket az olasz haditengerészet hajója mentett ki a viharból olasz vizeken. “Célom a migránsok elindulásának megállítása, de senkinek nem akarom a halálát”. – jelentette ki, majd hozzátette, amíg ő az olasz belügyminiszter, a kikötők zárva maradnak. Matteo Salvini pénteken jelentette be, hogy újabb 12 intézkedéssel kívánja szigorítani a nevével fémjelzett, tavaly decemberben bevezetett migrációs-nemzetbiztonsági csomagot. A javaslatok közt szerepel az Olaszországba migránsokat szállító civil hajók megbírságolása, a szállított személyek száma szerint fejenként 5 ezer euróig terjedő összeggel, valamint a hajózási engedély bevonása. Matteo Salvini nemzetbiztonsági okokból a belügyminiszter hatáskörébe vonná át az olasz felségvizek ellenőrzését is. Felvetette az illegális bevándorlás elősegítésével gyanúsított civil szervezetek előzetes hatósági megfigyelését is. A belügyminiszter javaslatait az olasz kormány az európai parlamenti választások után vitatja meg. Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője “elégtelennek” nevezte Salvini javaslatait, hangsúlyozva, hogy a belügyminiszter a migráció leállítása közben megfeledkezett az Olaszországban tartózkodó illegális bevándorlók eltávolításáról. – maszol.ro