A járványhelyzetben bevezetett öt cserelehetőség lehetőségét a nyári Európa-bajnokság mérkőzéseire, a Nemzetek Ligája októberi négyes döntőjére, valamint a jövő évi vb-pótselejtezőkre is kiterjesztette az UEFA. Az Európai Labdarúgó-szövetség arról is döntött, eltörli azt a korlátozást, amely a stadionok nézőtéri kapacitásának 30 százalékában határozza meg a nemzetközi klub- és válogatott-mérkőzésekre beengedhető szurkolók számát. A döntés így teljesen a mérkőzéseket rendező országok kezébe adja annak az eldöntését, hányan vehetnek részt egy találkozón. A döntés érinti a nyári Európa-bajnokságot is, amelyet a kontinens 12 városában, köztük Budapesten rendeznek meg június 11. és július 11. között. A magyar fővárosban három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek. Az UEFA korábban arra kérte a házigazdákat, hogy április 7-ig álljanak elő egy tervezettel arra vonatkozóan, mennyi szurkolót engednének be a mérkőzésekre. Arról egyelőre nincs információ, hogy a magyar fővárosban mennyien szurkolhatnának az Eb-n, az viszont már korábban világossá vált: a nyári kontinenstorna mérkőzésein csak beoltott nézők léphetnek be a stadionokba. -nso.hu