Harry herceg és felesége, Meghan Markle színésznő pár hete jelentette be, hogy kiszállnak a mókuskerékből, visszalépnek a brit királyi család magas rangú tagjaiként ellátott hivatalos funkcióiktól, pénzügyileg függetlenné kívánnak válni, és a jövőben idejük egy részét Kanadában töltik majd. Ennek a kvázi függetlenségnek ára van. Chris Matthews, a Kanadai Királyi Lovasrendőrség egykori századosa, biztonságtechnikai szakértő a pár kanadai tartózkodására vonatkozó intézkedéseket államfői protokolloknak megfelelőnek tartja, ami nem olcsó mulatság. A védelmüket otthon a Scotland Yard megfelelő egysége látja el.

A két országra levetített költség szakértők szerint a húszmillió fontot is elérheti éves szinten. A brit parlamentben a belügyminiszter és a védelmi miniszter is hangsúlyozta, hogy a pár védelmét továbbra is ugyanolyan feltételekkel látják el, mint eddig. A kanadai miniszterelnök pedig személyesen biztosította a királynőt arról, hogy az unokája és annak felesége biztonságban lesz országában. A torontói The Globe and Mail vezércikke: Kanada nem átmeneti szállás, egy januári közvélemény-kutatás eredményét hozta, mely szerint a megkérdezett 1154 kanadai polgár 73 százaléka hallani sem akar arról, hogy két külföldi állampolgár testőrségét az államkasszából finanszírozzák, és csak 3 százalékuk mondta azt, hogy minden költséget Kanadának kellene viselnie. – index.hu