A Karib-tengeren tomboló, 5-ös erősségű Dorian hurrikán hétfőn lecsapott a Bahama-szigetekre, amik fölött órákig tombolt, majd magyar idő szerint nem sokkal délután 5 után meghosszabbították észak felé a Florida keleti partjára kiadott riasztást. Bahamán a legnagyobb pusztítást nem is maga a szél végezte, hanem az, hogy a vihardagály és a csapadék együttes erővel özönvízszerű áradásokat okozott, melyek épületeket döntöttek romba. Az amerikai hatóságok nem becsülik alá a fenyegetést. Több államban, Floridában, Georgiában, Észak- és Dél-Karolinában már be is jelentették a vészhelyzetet. Az alacsonyan fekvő területeken életbe is lépett a kötelező evakuálási rendelet. A hurrikán-előrejelző központ vezetője, Ken Graham elmondása szerint korábban úgy tűnt, hogy a vihar szeme északra kanyarodva elkerülheti az amerikai partokat, azonban „minden egyes új előrejelzésnél egy kicsit balra [azaz az amerikai partok felé] kell tolnunk a legvalószínűbb útvonalat.” – index.hu