Múlt kedden egy nő bántalmazása miatt hívták ki a rendőröket Dorchester-upon-Thamesbe. Az Oxfordhoz közeli kisvárosban élő 37 éves Alex Wood a harmincas éveiben járó nőt a BBC által ismertetett rendőrségi közlemény szerint „megragadta a mellkasánál, és fejbe vágta egy sörösdobozzal”. A kiérkező rendőrök le is tartóztatták Woodot, aki váratlan gesztussal reagált az intézkedésre: leköhögte az őt elsőként megközelítő rendőrt. Az amúgy védőmaszkot viselő rendőr döbbenten kérdezte meg, ugyan miért köhögte le őt, mire Wood azt felelte, hogy „a maszk úgysem védi meg semmitől”. A férfi a bíróság előtt mindkét vádban bűnösnek vallotta magát, a testület 22 havi börtönre ítélte őt.

A rendőrség szóvivője és a rendőrszakszervezet illetékese is felháborítónak tartotta, hogy a koronavírus-járvány középén (Nagy-Britanniában a tett idején már több mint 8000 fertőzöttet és 420 halálesetet tartottak számon) valaki szándékosan leköhög egy embert. Azonban Craig O’Leary, a Temze-völgyi Rendőrök Szövetségének elnökségi tagja hozzátette, „nagyon ritka” az ilyen eset. A múlt héten egy amerikai férfi köhögött össze egy amerikai élelmiszerboltot, ami miatt legalább 35 ezer dollárnyi (11,4 millió forint) tökéletes állapotú árut kellett megsemmisíteni. – index.hu