
Elfogadhatatlannak nevezte Nicolae Ciucă miniszterelnök azt az incidenst, amelynek során Diana Şoşoacă konfliktusba került egy olasz forgatócsoporttal, férje, Dumitru Silvestru Şoşoacă pedig a vád szerint bántalmazott egy rendőrt.
A kormányfő közleményben hangsúlyozta, hogy az illetékes hatóságoknak sürgősségi eljárásban kell tisztázniuk ez az ügyet. „Románia kormánya határozottan elítél minden, az újságírók megfélemlítésére vagy a polgárok szabad tájékoztatáshoz való jogának korlátozására irányuló cselekedetet. A véleménynyilvánítás szabadsága, a véleménynyilvánításhoz való jog és az információhoz való hozzáférés a demokrácia és a jogállamiság működésének garanciái” – olvasható a miniszterelnöki állásfoglalásban.
Dumitru Silvestru Şoşoacă ellen büntetőjogi eljárást indított a fővárosi első kerületi ügyészség hatósági közeg bántalmazása miatt, ugyanis a vád szerint megütött egy rendőrt.
Rendőrségi források szerint Diana Şoşoacă szenátor pénteken hívta ki a rendőrséget egy külföldi televíziós stábnak adott interjú közben, mert konfliktusba került az újságírókkal a nekiszegezett a kérdések miatt. Bukarest negyedik kerületi rendőrségének munkatársai szálltak ki a helyszínre, azonban Diana Şoşoacă férje rájuk támadt. A rendőrségi tájékoztatás szerint két eljárás indult az ügyben: az egyiket az első kerületi ügyészség indította hivatalos személy elleni erőszak miatt, a másik dossziét pedig a főügyészség elé terjesztik a tényállás megállapítása érdekében. – Agerpres
Vélemény, hozzászólás?