Pécsi Újságnak adott interjút Dárdai Pál, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya, a Bundesligában szereplő Hertha BSC korábbi edzője. Rengeteg ajánlott kapott az elmúlt egy évben, a német élvonalból, Kelet- és Nyugat-Európából is keresték, de mindegyikre nemet mondott. “Jó csapatoktól és nagyon sok pénzért, de nem éreztem azt, hogy mennem kellene és csinálni. Nem hiányzik neki, hogy vezetőedző legyen egy csapatnál, a megítélését sem rontja, hogy az utánpótlásban vállalt feladatot. “Németországban benne vagyok egy nagyon komoly kalapban, biztos, hogy lesz nagyon sok ajánlat, de most nem tudom azt mondani, hogy holnap itt vagy ott szeretnék edző lenni.”

Több csapatnál járt látogatóban, megnézte, hogyan dolgoznak, a járvány azonban keresztülhúzta a számításait, volt olyan klub, ahová nem jutott el végül. “Viszont teljesen kipihentem magam. Egészségügyi szempontból átvilágítottam magam. A lábamon volt egy ciszta a sportból adódóan, kétszer kellett megműteni. Most már viszont teljesen rendben vagyok.” A családjával is több időt tudott tölteni, a Hertha vezetőedzőjeként eltöltött négy év sok mindent felőrölt, mondta. “A zsongás, az olyanokért való magyarázkodás, amiről egyáltalán nem is tehetek, tehát a fölösleges stressz, na, az nem – válaszolta arra a kérdésre, hogy hiányzott-e neki az edzői munka. Dárdainak új feladata lesz a Herthánál: átveszi az U16-os csapat irányítását, emellett a fiatalabb korosztályok átmenetéért lesz felelős a felsőbb évfolyamokba. Szívesen dolgozik utánpótláskorú játékosokkal, az egyik legszebb dolognak tartja. A családjának és a “belső nyugalmának” is ez lesz a legjobb most, tette hozzá.