Minden, nehéz körülmények között ledolgozott év után négy hónappal csökken a nyugdíjkorhatár – az erről szóló törvénytervezetet kedden egyhangúlag szavazta meg a képviselőház. A jogszabály értelmében 2001. április 1-jétől számítva a jelenlegi háromról négy hónapra emelik a korhatárkedvezményt minden nehéz körülmények között ledolgozott év után. A tervezetet a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciójának tagjai kezdeményezték, és azzal indokolták, hogy a nehéz körülmények közötti munka fokozott erőfeszítést igényel és magasabb szakmai kockázattal jár. A képviselőház döntő házként határozott ebben a kérdésben, a jogszabály már csak az államelnök kihirdetésére vár. – agerpres.ro