Ötről három százalékra csökkenthetik a parlamenti bejutási küszöböt Szerbiában – értesült a Politika című belgrádi napilap, elemzők és újságírók pedig azt latolgatják, milyen befolyása lehet ennek a tavaszi választásokra. Várhatóan április 26-án általános választásokat tartanak Szerbiában. A voksolásra készülve több ellenzéki párt is bojkottot jelentett be, mert nem tartja tisztességesnek azokat a módszereket, amelyekkel a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) politizál. Az ellenzék főként azt veti az Aleksandar Vucic államfő vezette SNS szemére, hogy „rátette a kezét” a médiára, így az ellenzéknek szinte esélye sincs megjelenni a komolyabb csatornákon és műsorokban vagy akár az írott sajtóban.

A változtatás a kisebbségi pártokra is negatív hatással lehet. A kisebbségek képviselői úgynevezett természetes küszöb alapján jutnak be a képviselőházba, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt. Az alacsonyabb küszöb megnövelné a mandátumszerzéshez szükséges szavazatszámot, és csökkentené az úgynevezett lehulló szavazatokat, így a kisebbségek kiszorulnának a parlamentből. – MTI