
Cseke Attila elnök videóüzenetben tartotta meg politikai tájékoztatóját, majd módosították az alapszabályzat néhány cikkelyét, igazodva az országos előírásokhoz. Tájékoztató beszédében Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének az elnöke, ügyvivő fejlesztési miniszter felidézte, hogy az elmúlt két hónap intenzív politikai helyzetet eredményezett annak nyomán, hogy szeptember elején a tavaly decemberben összeállt koalíció felbomlott.
A honatya kiemelte, hogy nem az RMDSZ volt az oka a koalíció felbomlásának, sőt, a Szövetség az egyetlen stabil tényezőnek bizonyult. Az RMDSZ leginkább egy olyan jobboldali többségű kormányalakítást támogatna, ami eddig volt. Mindenesetre a jelenlegi helyzetnek minél előbb véget kell vetni, mivel egy stabil, teljes hatáskörű kormányra van szüksége az országnak, mely sikerrel tud megbirkózni a napi kihívásokkal – fogalmazott a politikus.
Cseke Attila ugyanakkor azon meggyőződésének is hangot adott, hogy a magyarok érdeke az, hogy az RMDSZ kormányon legyen, döntési pozícióban, amikor a minket is érintő ügyekben határoznak. Kitért arra is, hogy az ügyvezető kormányban az egészségügyi tárcát is megkapta az RMDSZ, ő és csapata megpróbál tisztességgel, lelkiismeretesen helytállni ezen a fronton is. Amikor elvállalta ennek a minisztériumnak az irányítását is, az átoltottság 31 százalékos volt, jelenleg pedig 42 százalékos. Ezen az arányon javítani kell, máskülönben akár ötödik és hatodik pandémiás hullámokra is számíthatunk – figyelmeztetett.
Fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszteri minőségében kifejtette azt, hogy az elmúlt időszakban a minisztériumon keresztül tizennyolc fontos közösségi beruházás lett eszközölve Bihar megyében – iskolákat újítanak fel, sportcsarnokok, tanuszodák, ifjúsági lakások épülnek, a bukaresti jelenlétnek és munkának látszanak tehát a gyümölcsei. -erdon.ro
Vélemény, hozzászólás?