A Sonnenfeld-palota fehér termében a járványügyi intézkedéseket betartva választmányi gyűlést tartott az RMDSZ nagyváradi szervezete. A jelenlevők felhatalmazták a Megyei Állandó Tanácsot, hogy egy algoritmus alapján állítsa össze a magyar közösségi listát. Tájékoztatójában Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke azon meggyőződésének adott hangot, hogy az elmúlt három hónapban előjött a Szövetség közösségszervező és -építő ereje.

Segítettek, telefonáltak, bevásároltak a rászorultaknak a koronavírus-járvány okozta szükségállapot és veszélyhelyzet idején, és ez megmutatkozott az RMDSZ megítélésében is, melynek támogatottsága öt százalék felett stabilizálódott. Sikerült tehát az embereket felrázni a közönyükből, és jobbá vált egy kicsit a közhangulat annak köszönhetően, hogy az érintettek tudták, vannak olyanok, akikre számítani lehet. A jelenlevő választmányi tagok egyetértettek azzal, hogy Cseke Attilát indítsa Nagyváradon az RMDSZ a polgármesteri székért. A jelölt dinamikus, lendületes kampányt ígért, és ugyanakkor jelezte: számít mindenkinek a véleményére, ötletére, hiszen ez nem egy egyszemélyes feladat, és a programját később fogja ismertetni. – erdon.ro