Az Egyesült Államokban vádat emeltek Michael Avenatti ügyvéd ellen. Ő volt az ügyvédje Stormy Daniels pornószínésznőnek, aki azt állította, hogy évekkel korábban egyéjszakás kalandja volt Donald Trumppal.  Az AP amerikai hírügynökség szerint Avenatti ellen 36 rendbeli bűncselekmény – köztük adó- és banki csalás, valamint zsarolás – miatt emeltek vádat szövetségi ügyészek. Az ügyvédet március végén tartóztatták le New Yorkban. Azzal vádolják, hogy dollármilliókkal zsarolta meg a Nike sportszergyártó céget, azzal fenyegetőzve, hogy amennyiben nem kapja meg a kért összegeket, megpróbálja tönkretenni a vállalat imázsát. A Nike-ügytől függetlenül azzal is vádolják, hogy egyik ügyfele – peres úton, kártérítésként megítélt – pénzét a saját céljaira használta fel.- MTI