Elsőként az olasz válogatott jutott döntőbe a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, miután az első elődöntőben kedden 1-1 után tizenegyespárbajban 4-2-re legyőzte az ugyancsak társházigazda spanyol csapatot a londoni Wembley Stadionban.

Roberto Mancini együttese 2018 szeptembere óta veretlen, azóta 33 mérkőzéséből 26-ot nyert meg. Az egyszeres Európa-bajnok Squadra Azzurra története során negyedszer jutott fináléba, legutóbb 2012-ben épp a spanyoloktól kapott ki 4-0-ra. A két csapat 38. alkalommal találkozott egymással, az örökmérleg pedig továbbra is teljesen kiegyenlített: 11-11 olasz és spanyol győzelem mellett a mostani volt a 16. döntetlen. – MTI