Hasan Salihamidzic, a Bayern München sportigazgatója kijelentette, hogy a klub megpróbálja megszerezni Erling Haalandot, a rivális Borussia Dortmund norvég futballistáját. Eközben a dortmundiak hivatalos honlapján megjelent beszámoló szerint az előző pénzügyi évben a klubot működtető gazdasági társaság közel 75 millió euró hiányt produkált.

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy a Dortmund milyen anyagi feltételek mellett engedné el legnagyobb értékét. Korábbi sajtóhírek szerint a Chelsea próbálkozott a németeknél, ajánlatába pedig Tammy Abrahamet és Callum Hudson-Odoit is belevonta, a fekete-sárgák pedig nemet mondtak. A londoniak azóta már megegyeztek Romelu Lukakuval, aki 115 millió euróért költözik az Internazionalétól a Stamford Bridge-re. 

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy Salihamidzic és a Bayern próbálkozásával hogy áll a dortmundi alakulat, ám vélhetően az ifjú norvégért járó átigazolási díjból sikerülne eltüntetni a tavalyi pénzügyi év hiányát. – nso.hu