Március 8-ától szigorításokat vezetnek be többek között a tömegrendezvények tekintetében a koronavírus veszélye miatt Romániában. Március 31-ig tilos lesz olyan eseményeket szervezni, amelyeken ezer főnél többen vesznek részt – jelentette be az országban hozott rendkívüli intézkedéseket Raed Arafat államtitkár egy vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón. A szigorítás minden bel- és kültéri rendezvényre vonatkozik. Az ezer főnél kisebb események sorsáról helyi szinten fognak dönteni, magyarázta a belügyminisztérium katasztrófavédelmi részlegének (DSU) vezetője. Ebben az esetben a hatóságoknak az adott esemény sajátosságai alapján mérlegelniük kell a fertőzés kockázatát. Egyelőre március 31-ig érvényes az intézkedés, de a koronavírus terjedésének függvényében ezt meghosszabbíthatják. 

A román hatóságok arról is döntöttek: minden olyan oktatási intézményt bezárnak, ahol koronavírussal fertőzött személyt találnak. A kórházakban ugyanakkor felfüggesztik a gyakorlatozást és látogatási tilalmat rendelnek el. Raed Arafat hangsúlyozta, az egészséges embereket nem tesztelik koronavírusra, és arról, hogy valaki nem fertőzött, nem adnak igazolást az egészségügyi intézmények. Közölte, azok a román állampolgárok, akiket más országban helyeztek karanténba, és ezt orvosi papír igazolja, nem kell újabb karanténba vonuljanak, ha Romániába jönnek. Arafat leszögezte, hogy átmeneti helyzetről van szó, és emlékeztetett, hogy a koronavírus sújtotta régiókból hazatérő román állampolgárok karanténba vagy otthoni elkülönítésbe kerülnek. Büntetőjogi eljárásra számíthat az a személy, aki koronavírus által érintett országból érkezik, és ezt megpróbálja eltitkolni a hatóságok elől. – agerpres.ro