A Cîţu-kabinet kormányprogramja csaknem teljesen megegyezik a második Orban-kormány programjával, néhány különbség csak a szállítás, az egészségügy, a munka és szociális védelem fejezeteknél lelhető fel. A Cîţu-kabinet programjának szállítás fejezete újdonságként megjelöl néhány konkrét lépést a nemzeti légitársaság (TAROM) és az állami vasúttársaság áruszállító részlegének (CFR Marfă) újraszervezésére. Az egészségüggyel foglalkozó fejezetet kiegészítették a válságok megelőzésére és kezelésére vonatkozó résszel, a munkaügyi és társadalombiztosítási fejezet a nemek közötti egyenlőséggel és a családon belüli erőszakkal kapcsolatos információs kampányok leírásával bővült. Cîțu elmondása szerint a kormánynévsor megegyezik a korábbival, azzal a különbséggel, hogy a pénzügyminiszteri tisztséget Lucian Heiuş tölti be. A parlamenti szabályzat szerint a házbizottságoknak ki kell jelölniük a két ház együttes ülésének időpontját, amelyen szavaznak a kormány beiktatásáról. Erre a kormánynévsor benyújtásától számított 15 napon belül kell sort keríteni. Ezt megelőzően valamennyi miniszterjelöltet meghallgatják az összevont szakbizottságokban. A kormány beiktatásához a képviselők és szenátorok többségének a támogatására – 233 szavazatra – van szükség. – agerpres.ro