Egy határon átnyúló projekt révén megújul a biharpüspöki református egyház gyülekezeti háza, illetve a református templomtorony. A megyei tanács és a Bihar Megye Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség (TDM) irányításával megnyert, közel 2,7 millió eurós projekt részeként került sor erre a közel 400 ezer eurós beruházásra, mely tegnap zárult, s melynek ünnepélyes átadására augusztus 9-én kerül sor.

A pályázat célja, hogy olyan beruházásokat valósítsanak meg, amelyek turisztikai szempontból is értékesek, ezért az RMDSZ-frakció által kezdeményezett projektnek köszönhetően a váradi római katolikus székesegyház orgonája is megújul hamarosan.
Pásztor Sándor RMDSZ-es tanácselnök kiemelte: fontos beruházás ez a biharpüspökiek számára, hiszen a gyülekezeti ház felújításával egy újabb közösségi térrel lett gazdagabb az itt élő magyarság. A templomtorony megújulásával, illetve a körülötte levő terület rendezésével az épületegyüttes bekerült a nagyváradi és Bihar megyei turisztikai körforgásba. Szabó József megyemenedzser és TDM-elnök szerint a beruházás mellett ezernél is több tanfolyamot szerveznek, amely a hiányszakmák szintjén biztosít több új lehetőséget a jelentkezőknek. – erdon.ro