Az idén eddig mellőzött Kovács Anna neve is szerepel az olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságra készülő magyar válogatott hétfő este kihirdetett 18 fős szűk keretében. Kim Rasmussen szövetségi kapitány tavasszal úgy fogalmazott, hogy csak olyan játékosokat hív meg, akik mentálisan és fizikálisan is százszázalékosan készen állnak a feladatra. A Debrecen jobbátlövője akkor jelezte, hogy ennek az elvárásnak nem tudna megfelelni. Kovács éppen ezért az Ausztria elleni világbajnoki selejtezőkről lemaradt, és ősszel sem kapott meghívót az összetartásokra, pedig a tavaly decemberi, franciaországi Európa-bajnokságon fontos tagja volt a csapatnak.

A november végén kezdődő és december közepéig tartó olimpiai kvalifikációs világbajnokságon kizárólag a 28-as névsorban szereplő játékosok léphetnek pályára. A rajtra 16 játékos nevezhető, a torna során három cserére lesz lehetőség. A nemzeti együttes november végén a Koreai Köztársaságba utazik, ahol részt vesz a Szöul Kupán, majd ezt követően a világbajnokság helyszínén, Kumamotóban folytatja közvetlen felkészülését. A november 30. és december 15. közötti vb-n a magyarok Kazahsztán, Szenegál, Spanyolország, Románia és Montenegró csapatával szerepelnek azonos csoportban. A középdöntőbe az első három helyezett jut. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak jövő márciusban. – MTI

A magyar válogatott 18 fős utazó kerete:

kapusok: Bíró Blanka (Ferencváros), Kiss Éva (Győr), Triffa Ágnes (Debrecen)
jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győr), Lukács Viktória (Ferencváros)
jobbátlövők: Kiss Nikoletta (Érd), Klujber Katrin (Ferencváros), Kovács Anna (Debrecen)
irányítók: Kovacsics Anikó (Ferencváros), Tóth Gabriella (Érd), Vámos Petra (Debrecen)
beállók: Szabó Laura (Érd), Pásztor Noémi (Ferencváros), Tóvizi Petra (Debrecen)
balátlövők: Háfra Noémi (Ferencváros), Tomori Zsuzsanna (Siófok)
balszélsők: Márton Gréta (Ferencváros), Schatzl Nadine (Ferencváros)
tartalékok: Janurik Kinga (Érd), Szikora Melinda (Siófok), Kovács Anett (Békéscsaba), Hámori Konszuéla (Vác), Lakatos Rita (Vác), Bordás Réka (Debrecen), Debreczeni-Klivinyi Kinga (Ferencváros), Kopecz Barbara (Békéscsaba), Hársfalvi Júlia (Siófok), Puhalák Szidónia (Győr)