Láncszerű drágulás lesz az ára az extrém szárazságnak – mutatott rá Adrian Oros mezőgazdasági miniszter. Az évek óta nem látott szárazság elsősorban az őszi terményeket, gabonaféléket sújtja. A tárcavezető elmondta, a koronavírus-járvány okozta nehézségeket még tetőzi a súlyos szárazság, amely legextrémebben a moldvai és a dobrodzsai területeket érinti. Tájékoztatása szerint a gazdákat kártalanítani fogják. Adrian Nechita Oros tárcavezető elmondta, a gabonafélék legfeljebb 50-60 százalékát takarítjuk be idén a tavalyi termésnek. A gazdák ennél jóval borúlátóbbak. A Brăila megyében 13 ezer hektáron gazdálkodó Braicoop szövetkezetnél a termés 95 százaléka odalett, más termelők a hozam kb. 60 százalékos csökkenésére számítanak. Tavaly a mezőgazdaság 43,3 millióval, 4,1 százalékkal járult hozzá a GDP-hez. – Hotnews