Magyarország példamutató módon, az alapvető európai értékeket tiszteletben tartva vette védelmébe a kiskorúakat, a pedofíliaellenes törvény esetében tehát nem homofóbiával, hanem mesterségesen gerjesztett hungarofóbiával van dolgunk – állapította meg csütörtökön közzétett állásfoglalásában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége.

A szervezet elnöke, Tőkés László, volt európai parlamenti képviselő által aláírt nyilatkozat szerint a magyar Országgyűlés eljárása „jó gyakorlatként” mintául szolgálhatna az egész unió számára.

A romániai magyar kisebbségi közösség nevében az EMNT elnöksége arra szólítja fel az Európai Unió vezetőit, hogy mesterséges módon kreált ügyek felnagyítása helyett az európai nemzeti kisebbségek valós problémáira fordítsanak fokozott figyelmet, szabad utat engedve a helyzetük rendezésére irányuló európai polgári kezdeményezéseknek. – MTI/Maszol