Különös beszéddel nyitotta meg az amerikai kongresszust Emanuel Cleaver protestáns lelkész, aki egyben a Demokrata Párt politikusa is. Azt mondta: „az egyetlen Isten, Brahma nevében és a sokféle hit által ismert sokféle nevű Isten nevében. Amen és Awomen.” A magyar ámen, angolul Amen a politikus-lelkész fejében zavart okozhatott, ugyanis hangzása szerint a második szótag azt is jelenthetné, hogy „férfiak”, ezért gondolhatta úgy, hogy az imazáró kifejezés – amelynek eredeti héber jelentése egyébként „úgy legyen”, „teljesüljön” – nem elég gendersemleges, ezért a nőket is megemlítette imája végén. Dr. John Bergsma, a Steubenville-i Egyetem héber teológusa a Catholic News Agency amerikai katolikus hírportálnak hangsúlyozta, hogy a lelkész az imazáró héber kifejezés félreértelmezésével súlyos szakmai hibát vétett. – maszol.ro