Augusztus elsejétől szigoríthatják a koronavírus-járvány terjedésének megelőzését célzó intézkedéseket Romániában, jelentette be kedden Ludovic Orban miniszterelnök. Konkrétumok a szerdai kormányülés után várhatók, írja a Hotnews.ro. A kormányfő már hétfőn is beszélt arról, hogy néhány újabb korlátozás bevezetéséről tárgyalnak, felmerült például a vendéglátó-ipari egységek programjának korlátozása, a távolságtartás szigorúbb szabályozása a tengerparton, a kültéri maszkviselés kötelezővé tétele a zsúfoltabb helyeken.

A teraszok programját csak helyi szinten korlátoznák, ott, ahol magasabb a koronavírus-fertőzöttek száma, a kültéri maszkviselés kötelezővé tételéről pedig szintén helyi, megyei szinten dönthetnének majd, pontosított kedden Ludovic Orban. Mint mondta, a maszkviselés a piacokon, vásárokban, a tömegközlekedési eszközök megállóiban lehet kötelező, de csak bizonyos időintervallumokban, és erről majd a megyei katasztrófavédelmi felügyelőségek dönthetnek. A szigorításokra nézve a szerdai kormányülésen módosíthatják a veszélyhelyzetet szabályozó kormányrendeletet, mondta a miniszterelnök. – Hotnews.ro