Sürgős árvízvédelmi beruházásokat javasolt a kormánynak Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter Galac és Vaslui megyékben. Az Agerpres beszámolója alapján a tárcavezető többek között a suhurlui-i gát befejezését említette. Emlékeztetett arra, hogy a létesítmény építése 1989-ben félbeszakadt, és a fő szerepe az lett volna, hogy 200 millió köbméteres kapacitásával vizet szolgáltasson a térség mezőgazdasági területeinek öntözéséhez. A szerdai kormányülésen azt javasolta, hogy a helyszínen alakítsanak ki egy vész esetén elárasztható tározót. Ezzel az intézkedéssel szerinte több községet meg lehet védeni az árvizektől.
Fechet hozzátette, hogy suhurlui-i beruházás mellett folyószabályozásokra is tett javaslatokat. Megjegyezte, hogy nem tudja még, mennyibe fognak kerülni ezek a munkálatok. A Duna vízhozamának növekedésről a miniszter elmondta, hogy egyelőre nem áll fenn a folyam kiáradásának veszélye a romániai szakaszon. Ahogyan korábban írtuk, Báziásnál jövő héten akár a másodpercenkénti 8000 köbmétert is elérheti a vízhozam. A tárcavezető az Antena 3 CNN-nek este azt mondta, hogy figyelemmel követik az eseményeket, de szerinte nem lesz probléma. Felidézte, hogy 2006-ban 15800 köbméter volt másodpercenként a Duna vízhozama amikor belépett az országba, ezért szerinte most is megbirkóznak az árral.
Vélemény, hozzászólás?