
A napokban gyűlést tartott a Bihar Megyei Ipari Parkok Rt. igazgatótanácsa, mivel lejárt Marius Mudura ideiglenes igazgató mandátuma. Az igazgatótanácsi tagok úgy döntöttek, hogy a továbbiakban Adrian Simonnak szavaznak bizalmat, aki szóvivőként az elnöki kabinet tagja, s így nem szakad meg a kontinuitás. Ideiglenes kinevezése négy hónapra vonatkozik, mely meghosszabbítható két hónappal, ha addig nem szervezik meg a négy évre szóló, végleges versenyvizsgát. A Bihari Naplónak azt nyilatkozta: egyik célja a székelyhídi ipari park létrehozásának felgyorsítása. A végleges műszaki terv elkészült, és az öt hektáron elterülő létesítmény megépítésére meghirdették a tendert, illetve dolgoznak azon is, hogy az elektromos hálózat bevezetésének tárgyában kitudják írni a verseny tárgyalást. Azt szeretnék, hogy a kágyai duális képzés szerves egységet képezzen a székelyhídi ipari parkkal abban az értelemben, hogy a szakiskolából kikerülő szakképzett munkaerő a célprofiljának megfelelően tudjon elhelyezkedni az ipari létesítményben. A mezőtelegdi, kilenc hektáros ipari park területén folynak a munkálatok, és befektetőket keresnek. Remélhetőleg augusztusban a hét hektáros paptamási létesítmény is megkapja az ipari park titulust. – BN
Vélemény, hozzászólás?