
A súlyos Achillesz-ín-szakadást szenvedő Kevin Durant három szezon után otthagyta a Golden State Warriorst, és a Brooklyn Netshez szerződött Kyre Irving és DeAndre Jordan társaságában. A Warriors úgy sem orrolt meg Durantre, hogy az szignifikánsan kevesebb pénzért váltott csapatot, mint amennyiért a Golden State-nél maradhatott volna, sőt, a csapat elnök-vezérigazgatója, Joe Lacob közölte, hogy visszavonultatják Durant 35-ös mezszámát. Legalábbis addig, amíg ő vezeti a csapatot. Még aktív játékosok mezét hároméves ciklus után elég ritkán szokták visszavonultatni, és érdekes folyamatot indíthat el, hiszen Durant mellett elég sokan tettek hozzá többet a Warriorshoz az elmúlt években: Stephen Curry, Klay Thompson, Draymond Green, a Warriorstól szintén idén távozó Andre Iguodala is meghatározó volt a szupercsapat életében, de a most odaszerződött, négy évre aláíró D’Angelo Russell is jó eséllyel pályázik egy visszavonultatásra. A 30 éves, az idei NBA-döntőben szalagszakadást szenvedő Durant két bajnoki címet nyert a csapattal, ráadásul 2017-ben és 2018-ban is őt választották a döntő MVP-jének, vagyis legértékesebb játékosának. A Warriors korábban hat mezszámot vonultatott vissza, közülük Wilt Chamberlain és Tom Meschery volt legrövidebb ideig a csapatatnál, mindketten hat szezont játszottak a Warriorsnál. – index.hu
Vélemény, hozzászólás?