A koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni első vakcinát Coventry város egyetemi kórházában helyi idő szerint 6:31-kor adták be Margaret Keenannek, aki jövő héten tölti be a 91. életévét. Az idős hölgy azt mondta, kiváltságosnak érzi magát, amiért elsőként oltották be, ez a „legjobb korai születésnapi ajándék, mert ez azt jelenti, hogy együtt lehetek a családommal és a barátaimmal, miután az év nagy részében egyedül voltam” – írta a BBC. May Parsons ápoló szerint a vakcinát elsőként beadni is „óriási megtiszteltetés” volt.

A Metro című brit lap beszámolója szerint az Észak-Írországban született, korábban ékszerüzleti eladóként dolgozó asszony csupán négy éve ment nyugdíjba. Egy fia, egy lánya és négy unokája van, a biztonság kedvéért úgy tervezi, kis családi „buborékban” tölti az ünnepeket. A Pfizer/BioNTech cégek által készített, több mint 90 százalékos koronavírus-vakcinát első körben 800 ezer brit állampolgár kapja meg, majd december végéig összesen legalább négymillió embert oltanak be. A tömeges oltás során elsősorban a 80 év felettieket, valamint az egészségügyi dolgozókat oltják be, a program célja a legkiszolgáltatottabbak védelme és az élet normalizálása. – maszol.ro