Megerősítette hétfőn az egészségügyi miniszter, hogy elkészült az éttermek és kávézók teljes megnyitásának szabályzata. Nelu Tătaru azonban kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy kinyithatnak-e a vendéglők beltéri helyiségei június 9-től. Korábban a Mediafax információi szerint a kormány már megegyezett a vendéglátó-ágazat (HoReCa) munkáltatóinak képviselőivel abban, hogy csütörtöktől már ne csak a teraszokon, hanem a beltéri helyiségekben is szolgálhassanak fel az éttermek és kávézók. A nyitás után követendő szabályokban is megállapodtak már. „A szabályok megvannak, az van csak hátra, hogy a vendéglősök be is tartsák ezeket” – erősítette meg hétfőn a miniszter, értésre adva, hogy az éttermek a teraszokon való felszolgálás jelenlegi szabályait sem minden esetben tartják be.

A teljes nyitás dátumáról csak annyit mondott: a kormány szándéka, hogy ez mielőbb megtörténjen. Emlékeztetett arra, hogy korábban a hatóságok július elsejétől is több korlátozó intézkedés feloldását tervezték, erre azonban a járványhelyet miatt végül nem került sor. Nelu Tătaru hozzátette: a vendéglők teljes körű nyitásának dátuma a fertőzések számának alakulásától függ. „Ha a szakértőkből álló tanácsadói járványügyi csoport lehetségesnek tartja a nyitást, akkor megtesszük ezt a lépést. Mi szeretnénk, ha ez minél hamarabb megtörténne” – fogalmazott a tárcavezető. – Hotnews