A Bihar Megyei Tanfelügyelőség 35 magyar nyelvű kilencedik osztály indítására kapott jóváhagyást a Tanügyminisztériumtól a következő tanévre. Az RMDSZ szerint ez a döntés nem is végleges és szakmailag sem megalapozott, ezért a beiskolázási terv módosítását akarja elérni.

A beiskolázási tervről Virgil Blage megyei főtanfelügyelő számolt be pénteki sajtótájékoztatóján. Közölte, hogy a Tanügyminisztérium által jóváhagyott terv szerint a 2021–2022-es tanévben Bihar megyében 125 kilencedik osztály indul 3135 diákkal, ez drasztikusnak mondható csökkenés, ugyanis a mostani tanévben 146 kilencedik osztály működik 4088 diákkal. A jelentős mértékű visszaesés oka az, magyarázta a főtanfelügyelő, hogy nyolc évvel ezelőtt vált lehetővé a szülők számára az, hogy válasszanak: gyermekeiket első osztályba vagy előkészítő osztályba íratják be.

Blage hozzátette, hogy a 2022–23-as tanévre normalizálódni fog a helyzet, és ígéretet kaptak a minisztériumtól arra, hogy visszakapják majd a most levágott osztályokat. Hozzátette azt is, hogy a tanfelügyelőség által a minisztériumhoz elküldött javaslathoz képest minimálisnak mondható módosítással hagyták jóvá Bihar megye beiskolázási tervét; a legnagyobb érvágást a művészeti oktatás szenvedi el, ugyanis a 400 javasolt helyből csak 367 kilencedik osztályos helyet hagyott jóvá a minisztérium.

Arra a kérdésre, hogy hány kilencedikes magyar osztály indul a megyében a következő tanévben, Virgil Blage nem adott konkrét választ, hanem később Horea Abrudan főtanfelügyelő-helyettes árulta el azt, hogy 35 ilyen osztály indul. Blage azt mondta el, hogy a tanfelügyelőség által javasolt beiskolázási tervhez képest kettővel kevesebb magyar osztályt hagyott jóvá a minisztérium, ezért egy-egy magyar kilencedik osztállyal kevesebb indul a következő tanévben a nagyváradi Ady Endre Líceumban és a nagyszalontai Arany János iskolában.

Magyar tagozaton jelenleg 863 diák tanul nyolcadik osztályban Bihar megyében, őket 35 magyar tagozatos kilencedik osztályban lehet majd elhelyezni. Az idei tanévben 39,5 magyar tagozatos kilencedik osztály működik, az iskolaigazgatók a csökkenő gyereklétszámot látva eleve csak 37 osztályt kértek, de a minisztérium csak harmincötöt hagyott jóvá, magyarázta. Tendenciaként értelmezi a tanfelügyelőség azt, hogy több magyar diák kilencedik osztályban román tagozaton folytatta tanulmányait, tavaly 52 nyolcadikos magyar diák tanult tovább román nyelvű osztályban, és a beiskolázási terv elkészítésekor ezt a tendenciát is figyelembe vették, árulta el a főtanfelügyelő-helyettes. – erdon.ro