Székelyhídon született, Marosvásárhelyen volt egyetemista, jelenleg családjával Szegeden él, dr. Wilhelm Imola a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Biofizikai Intézetének tudományos főmunkatársa, kutatóorvos. Tudományos munkájának elismeréseként szeptember közepén elnyerte a L’Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű magyar ösztöndíját.
Az ösztöndíj egyedülálló a magyar tudományos közéletben, hiszen olyan csak nőknek szóló elismerés, amelynek védnöke a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), és pályázat útján nyerhető el. Kíváncsiak voltunk a kutatásra, ami ezt az elismerést hozta. Amiről ebben a beszélgetésben nem esik szó, ám megjegyzendő, hogy vezető kutatóként öt kutatási pályázat fűződik a nevéhez. 2008-ban Dr. Joó Ferenc Alapítvány az Agykutatásért díjban, 2013-ban Akadémiai Ifjúsági Díjban, 2012-ben és 2016-ban Bolyai János kutatói ösztöndíjban részesült.
A Szegedi Tudományegyetemen részt vesz a graduális és posztgraduális képzésben, több szakdolgozati és diplomamunka, illetve PhD hallgató témavezetője. 2020 óta a Szegedi Tudós Akadémia SzentGyörgyi mentora, 2021-től 2023-ig az NKFIH Idegtudományok zsűri szakértői csoportjának tagja. Fontosnak tartja a tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő tevékenységet: 2014 óta Kutatók Éjszakája, 2018 óta Agykutatás Hete előadó. 59 nemzetközi szakcikk és három könyvfejezet szerzője, melyekre ~1500 hivatkozást kapott.
Szólj hozzá az adáshoz facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/erhangjapont… vagy youtube csatornánkon: https://www.youtube.com/c/RádióÉr
Hallgasd podcastjainkat okostelefonodról az Anchor segítégével: https://anchor.fm/rdi-r Illetve Spoify-on : https://open.spotify.com/show/3OalzzZ…
Hallgasd reggeli élő műsorunkat a honlapunkon, illetve újonnan bővített zenei kínálatunkat: http://erhangja.ro/radio Kövess be minket instagramon: https://www.instagram.com/radio_er2016/
Vélemény, hozzászólás?